Körülbelül tíz év előtt kezdtem foglalkozni azzal a gondolattal, hogy gyermek- és serdülőéveim emlékeit mintegy korképbe foglalva leírjam. Hol szeretettel és vágygyal vonzódtam ehhez a gondolathoz, hol kételkedve húzódoztam tőle. Igyekeztem lehetőleg tárgyilagos álláspontról vizsgálni tervem indító okait, czélját, kivitelének nehézségeit és sikerültének föltételeit. Minden ember könnyen hajlandó túlbecsülni azt, a mit maga átélt és másoknál érdeklődést föltételezni az iránt, a mi rá nézve érdekes; visszaemlékezések vonzó erejének megítélésénél mindig nehéz megkülönböztetni azokat a dolgokat, melyek saját tartalmuknál fogva számíthatnak figyelemre és rokonszenvre, azoktól, melyek csak akkor válnak közérdekűekké, ha egészen kivételes, rendkívüli egyéniségek közelebbi megismerésének kulcsai. Vajjon minden író, vagy csak a Goethék Chauteaubriandok vannak-e arra a véleményre jogosítva, hogy „a legszebb dolgok, melyeket egy író könyvbe foglalhat, az ifjúkor első éveinek emlékeiből származó érzelmek?"
Katt rá a felnagyításhoz
